A kolbászfesztiválon felélesztették a mangalicahagyományt

A 22. Csabai Kolbászfesztivál zárónapja a mangalica jegyében zajlik.

Ennek az őshonos magyar sertésfajtának a húsából gyúrják a kolbászt a ma versenyző csapatok, valamint a töltöttkáposzta-főző versenyen is mangalicahúst használnak az indulók. Emellett a Gourmet Bistro Clubsátorban Hagyomány, megújulás, mangalica, egészség címmel agrárkonferenciát rendeznek.

Elsőként Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, érdekes, hasznos tematikán törték a fejüket a zárónapra, és felesége találta ki a mangalicával ,,törődést”. A konferencia megrendezésében pedig partnerre találtak a megyei kormányhivatalban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságában, a megyei vadászkamarában és -szövetségben.

 – A mangalica méltánytalanul szorult háttérbe, és ennek az értékes húsú, szalonnájú, az egészségtudatos táplálkozásban fontos szerepet játszó fajtának a bemutatását, népszerűsítését vállaltuk fel a felsorolt szervezetekkel együtt – hangsúlyozta Hégely Sándor. – A mangalicanapból hagyományt akarunk teremteni, és éppen azért hívtuk meg például Fekete Zsókát, a hajdúböszörményi mangalicafarm tulajdonosát, hogy bemutassa nekünk, miként lehet ebből a másfajta szerkezetű húsból is ízletes, minőségi kolbászt, egyéb finomságokat készíteni. A mangalica népszerűsítését szolgálja az is, hogy mindennap vágtunk ilyen fajta sertést a látványdisznótoron. Mi innovációként a múlthoz viszonyulást, idomulást vesszük elő, és ennek része a mangalica is.

Dr. Takács árpád megyei kormánymegbízott kiemelte, számos főosztályuk, osztályuk áll kapcsolatban hatósági feladatot ellátva az agráriummal és a gazdákkal. Szolgáltató és társadalomszervező tevékenységük részeként pedig együttműködési megállapodásokat kötöttek, például az agrár- és a vadászkamarával, egyéb szervezetekkel is.

– Arra szövetkeztünk, hogy Békés megye megtartó erejét közösen erősítsük. Ebben az agráriumnak vagy például az agrároktatásnak kulcsszerepe van – mondta dr. Takács Árpád. Elismerően szólt a kolbászfesztiválról is, kijelentette, kezdeményezték hungarikummá nyilvánítását. Emellett jövő tavasszal együttműködési megállapodást kötnek a rendezvény szervezőivel.

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke kitért arra, a sertésstratégia része a mangalica állományának növelése is.

– Ez az őshonos fajta a második világháború után szinte teljesen eltűnt, pedig előtte 600 ezer példány volt az országban – emelte ki dr. Kulcsár László. – Közös feladatunk, hogy újra az őt megillető helyre kerüljön, ezért is jó kezdeményezés a fesztivál programjában egy napot a mangalicának szentelni.

2018.10.22.

Vissza