Idén is zsűrizik az autózás és a csabai, kézműves kolbászok szerelmese

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is vallja, hogy „A csabai Csabán az igazi!”

Ennek megfelelően nélküle el sem kezdődhet a rendezvény. István Tatabányán él, és az egyesület vezetőjeként járja az országot. Így került sok-sok évvel ezelőtt a Csabai Kolbászfesztiválra is. Annyira magával ragadta a hangulat, a kínálat, hogy egy rendezvényt sem hagyna ki. Tavaly ugyan a koronavírus-járvány miatt csak a nemzetközi szárazkolbászversenyt tartották meg, de erről sem hiányozhatott.

– Most is meghívást kaptam a szervezőktől a zsűribe, ott leszek szombaton 11 órakor a CsabaParkban, a Mokry-sátorban. Fantasztikus dolog ennyi kolbászt látni, már az illat is csábító, a versenydarabok állaga, a márványos vágásfelület, a szín, a szaftosság, az íz minden képzeletet felülmúl – hangsúlyozta. – Nagy a felelősségünk, hogy a rengeteg jó közül kiválasszuk a legjobbakat, és megkoronázzuk a kolbászkirályt vagy a kolbászkirálynőt. Mindenki a saját kolbászára esküszik, nekünk azonban arra kell törekednünk, hogy a legobjektívabb döntést hozzuk meg. Ezért kóstolunk vissza többször is a pontszámok alapján a legjobbakra esélyes kolbászokat.

Az Autós Nagykoalíció elnöke szerint ez egy olyan ikonikus fesztivál, amire legalább egyszer mindenkinek el kell jönni. Aztán, persze, itt ragad.

– A hagyományőrzés, a szeretet, az összefogás mintarendezvénye a Csabai Kolbászfesztivál, a vidéki emberek életérzését, önzetlen vendégszeretetét mutatja be. Ahogy az autós, úgy a kolbászos nagykoalíció is jól működik – mondta Knezsik István. Hozzátette, az autózás mellett a csabai kolbász szerelmese lett. Ami pedig még a Csabai Kolbászfesztivál nagy előnye, itt nem kell vadászni a kézműves termékekre, mert nagyon sok kistermelő kínálja portékáját. 

2021.10.27.

Vissza